„Mert MAM-osnak lenni jó!”

Adatvédelmi tájékoztató a MAM Hungária Kft.

www.job.mambaby.hu honlapján megvalósuló személyes adatkezelésről

 

1. A szabályzat célja:

A MAM Hungária Kft / 9795 Vaskeresztes, Fő út 132. / Továbbiakban: Társaság /mint adatkezelő, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben / Info tv. / valamint az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendeletében („GDPR”) foglaltaknak megfelelően végzi adatkezeléssel kapcsolatos tevékenységét. A tájékoztató célja, hogy a Társaság honlapján regisztrált látogatók ill. vásárlók tájékoztatást kaphassanak a Társaság által kezelt adatokról kezelt adatokról, és az adatkezeléssel kapcsolatosan felmerült egyéb tevékenységről. Jelen tájékoztatóban szereplő fogalmak megegyeznek az EU 2016/679 („GDPR”) rendeletében meghatározott fogalmakkal.

2. Fogalmi meghatározások:

  • „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható
  • „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
  • „az adatkezelés korlátozása”: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából
  • „profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előjelzésre használják
  • „álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve, hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni
  • „nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető; 7. „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja; 8. „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel
  • „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy 2016.5.4. L 119/33 Az Európai Unió Hivatalos Lapja HU egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak
  •  „harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak
  •  „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez
  • „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi
  • „genetikai adat”: egy természetes személy örökölt vagy szerzett genetikai jellemzőire vonatkozó minden olyan személyes adat, amely az adott személy fiziológiájára vagy egészségi állapotára vonatkozó egyedi információt hordoz, és amely elsősorban az említett természetes személyből vett biológiai minta elemzéséből ered
  • „biometrikus adat”: egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a természetes személy egyedi azonosítását, ilyen például az arckép vagy a daktiloszkópiai adat
  • „egészségügyi adat”: egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról
  • „tevékenységi központ”: a) az egynél több tagállamban tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelő esetében az Unión belüli központi ügyvitelének helye, ha azonban a személyes adatok kezelésének céljaira és eszközeire vonatkozó döntéseket az adatkezelő egy Unión belüli másik tevékenységi helyén hozzák, és az utóbbi tevékenységi hely rendelkezik hatáskörrel az említett döntések végre hajtatására, az említett döntéseket meghozó tevékenységi helyet kell tevékenységi központnak tekinteni; b) az egynél több tagállamban tevékenységi hellyel rendelkező adatfeldolgozó esetében az Unión belüli központi ügyvitelének helye, vagy ha az adatfeldolgozó az Unióban nem rendelkezik központi ügyviteli hellyel, akkor az adatfeldolgozónak az az Unión belüli tevékenységi helye, ahol az adatfeldolgozó tevékenységi helyén folytatott tevékenységekkel összefüggésben végzett fő adatkezelési tevékenységek zajlanak, amennyiben az adatfeldolgozóra e rendelet szerint meghatározott kötelezettségek vonatkoznak
  • „képviselő”: az az Unióban tevékenységi hellyel, illetve lakóhellyel rendelkező és az adatkezelő vagy adatfeldolgozó által a 27. cikk alapján írásban megjelölt természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az adatkezelőt vagy adatfeldolgozót képviseli az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra az e rendelet értelmében háruló kötelezettségek vonatkozásában
  • „vállalkozás”: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is
  • „vállalkozáscsoport”: az ellenőrző vállalkozás és az általa ellenőrzött vállalkozások
  • „kötelező erejű vállalati szabályok”: a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályzat, amelyet az Unió valamely tagállamának területén tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelő vagy adatfeldolgozó egy vagy több harmadik országban a személyes adatoknak az ugyanazon vállalkozáscsoporton vagy közös gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások ugyanazon csoportján belüli adatkezelő vagy adatfeldolgozó részéről történő továbbítása vagy ilyen továbbítások sorozata tekintetében követ
  • „felügyeleti hatóság”: egy tagállam által az 51. cikknek megfelelően létrehozott független közhatalmi szerv
  • „érintett felügyeleti hatóság”: az a felügyeleti hatóság, amelyet a személyes adatok kezelése a következő okok valamelyike alapján érint: a) az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó az említett felügyeleti hatóság tagállamának területén rendelkezik tevékenységi hellyel; b) az adatkezelés jelentős mértékben érinti vagy valószínűsíthetően jelentős mértékben érinti a felügyeleti hatóság tagállamában lakóhellyel rendelkező érintetteket; vagy c) panaszt nyújtottak be az említett felügyeleti hatósághoz
  • „személyes adatok határokon átnyúló adatkezelése”: a) személyes adatoknak az Unióban megvalósuló olyan kezelése, amelyre az egynél több tagállamban tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelő vagy adatfeldolgozó több tagállamban található tevékenységi helyein folytatott tevékenységekkel összefüggésben kerül sor; vagy b) személyes adatoknak az Unióban megvalósuló olyan kezelése, amelyre az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó egyetlen tevékenységi helyén folytatott tevékenységekkel összefüggésben kerül sor úgy, hogy egynél több tagállamban jelentős mértékben érint vagy valószínűsíthetően jelentős mértékben érint érintetteket
  • „releváns és megalapozott kifogás”: a döntéstervezettel szemben benyújtott, azzal kapcsolatos kifogás, hogy ezt a rendeletet megsértették-e, illetve, hogy az adatkezelőre vagy az adatfeldolgozóra vonatkozó tervezett intézkedés összhangban van-e a rendelettel; a kifogásban egyértelműen be kell mutatni a döntéstervezet által az érintettek alapvető jogaira és szabadságaira, valamint adott esetben a személyes adatok Unión belüli szabad áramlására jelentett kockázatok jelentőségét
  • „az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás”: az (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett szolgáltatás
  • „nemzetközi szervezet”: a nemzetközi közjog hatálya alá tartozó szervezet vagy annak alárendelt szervei, vagy olyan egyéb szerv, amelyet két vagy több ország közötti megállapodás hozott létre vagy amely ilyen megállapodás alapján jött létre.

 

3. Alapelvek a személyes adatok kezelésével kapcsolatosan:

A Társaságnál a személyes adatokat jogszerűen és tisztességesen, célhoz kötötten, adat takarékosan, pontosan, korlátozott tárolhatósággal, bizalmas jelleggel és elszámoltatható, valamint az érintett számára átlátható módon kell kezelni.

A személyes adatok:

  • gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történhet
  • kezelése kizárólag, ezen célokkal összeegyeztethető módon történhet
  • megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek
  • a szükséges minimumra kell korlátozódniuk
  • pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük
  • tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé
  • kezelése során biztosítani kell az adatok megfelelő biztonságát, ideértve az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelését, véletlen elvesztését, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet

 

4. Karrier oldal üzemeltetés során megvalósuló adatkezelés:

Az adatkezelés célja: A Társaság weboldalán karrieroldalt üzemeltet, melynek célja a Társaság aktuális, betölthető állásajánlataira vonatkozó információk nyújtása. A karrieroldalon a jelentkező feltöltheti önéletrajzát, és álláskereséssel kapcsolatos adatait. Az önéletrajz karrier oldalra történő feltöltéséhez a honlapon feltüntetett adatvédelmi nyilatkozat elfogadása szükséges.

A kezelt adatok köre: Név, születési hely, lakhely, telefonszám, e-mail cím iskolai végzettség ill. a jelentkezéskor feltöltött önéletrajzban szereplő egyéb személyes adatok. A Társaság az önéletrajz kezelése során különleges adatot, ill. bűnügyi személyes adatot nem tárol, amennyiben a karrier oldalon keresztül beküldött önéletrajz ezen adatokat is tartalmazza, az adatot a társaság haladéktalanul törli.

Az adatkezelés jogalapja: EU 2016/679 rendelet („GDPR”) 6.cikk (1) bekezdés a.) pont, önkéntes hozzájárulás

Az adatkezelés időtartama: A jelentkező hozzájárulásának visszavonásáig, de maximum az önéletrajz beérkezésétől számított 1 évig. Jelentkező az önéletrajz tárolásához adott hozzájárulását bármikor, az adatbiztonsági és adatvédelmi szabályzatban megadott elérhetőségeken visszavonhatja

A megismerésre jogosult személyek köre: HR osztály munkatársai

5. Látogatói statisztikák készítése:

Az adatkezelés célja: A Társaság honlapjához és a társaság által közölt információkhoz bármely külső látogató hozzáférhet. A honlap látogatása során a honlap tárhely szolgáltatója a szolgáltatás működésének ellenőrzése, a visszaélések megakadályozása, és az üzemszerű működés biztosítása érdekében rögzíti a látogatói adatokat. A rögzítés célja a honlap használatára vonatkozó információk gyűjtése, látogatottsági és internet használati statisztikák, elemzések készítése. A külső szolgáltatók a felhasználó számítógépén, ún. sütit (cookie) helyeznek el és olvasnak vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elhelyezett sütit, az azt kezelő szolgáltatóknak lehetőségük van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal. A felhasználó a honlapon felugró ablakban a sütikre vonatkozó kérelmet bármikor visszautasíthatja.

A honlapon megtalálható cookie-k:

  • session_frontend: bejelentkezett felhasználó munkamenetének kezeléséhez. Lejárat: 30 perc
  • accept_cookies: cookie sáv elfogadásának megjegyzése. Lejárat: 1 hét 

A kezelt adatok köre: Dátum, időpont, felhasználó számítógépének IP címe, meglátogatott oldal IP címe, előzőleg meglátogatott oldal IP címe, felhasználó operációs rendszerével kapcsolatos adatok

Az adatkezelés jogalapja: EU 2016/679 rendelet („GDPR”) 6.cikk (1) bekezdés a.) pont, önkéntes hozzájárulás

Az adatkezelés időtartama: A honlap megtekintésétől számított 1 év időtartam

A megismerésre jogosult személyek köre: HR osztály munkatársai

 

6. A Google Analytics alkalmazás használata:

  • A Weboldal üzemeltetése során adatkezelő a Google Analytics alkalmazást veszi igénybe, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ (_ga és a _gid nevű cookie), amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.
  • A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.
  • A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.
  • A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja. Felhasználó megakadályozhatja, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugin-t.

    https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu

7. Adatfeldolgozás a weboldal üzemeltetése során:

A weboldal üzemeltetése során adatkezelő kizárólag olyan adatfeldolgozókat ill. közös adatkezelőket vesz igénybe, melyek garanciákat nyújtanak az EU 2016/679 rendelet követelményeinek történő való megfelelését és az érintettek jogainak védelmét biztosító megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására. Felek az adatfeldolgozás és közös adatkezelés során átlátható módon, a köztük lévő írásos megállapodásban határozták meg a kötelezettségek teljesítéséért fennálló, különösen az adatkezeléssel érintett személy jogainak gyakorlásával kapcsolatos feladataikkal összefüggő felelősségük megoszlását.

A Társaság a weboldal üzemeltetése céljából az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe, ill. az alábbi közös adatkezelőket alkalmazza:

  • Tárhely szolgáltatás, technikai háttértámogatás / Adatfeldolgozás /: Aréna 99 Kft.; (székhely: 9751 Vép Batthyany u. 16.); e-mail: info@arenadigital.hu

 

   8. Az adatkezeléssel érintett személyek egyéb jogai:

  • A hozzáférés joga

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy az adatkezelő által gyűjtött személyes adatokhoz hozzáférést kapjon.

  • A helyesbítéshez való jog

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az adatkezeléssel érintett személy jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

  • A törléshez való jog

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje az EU 2016/679 rendelet 17.cikk (1) bekezdés által meghatározott feltételek esetén.

  • Az elfeledtetéshez való jog

Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az adatkezeléssel érintett személy kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

  • Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az adatkezeléssel érintett személy vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát
  • az adatkezelés jogellenes, és az adatkezeléssel érintett személy ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az adatkezeléssel érintett személy igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez
  • az adatkezeléssel érintett személy tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az adatkezeléssel érintett személy jogos indokaival szemben
  •  
  • Az adathordozhatósághoz való jog

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta ha az adatkezelés az EU 2016/679 rendelet 6.cikk (1) bekezdés a.) pontja szerinti hozzájáruláson alapul és az adatkezelés automatizált módon történik.

  • A tiltakozáshoz való jog

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult arra jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon az EU 2016/679 rendelet 6.cikk (1) bekezdés a.) pontján alapuló személyes adatainak a kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább.

  • Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az adatkezeléssel érintett személy jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen –  ideértve a profilalkotást is  –  alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

Az előző bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:

  • az adatkezeléssel érintett személy és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges
  • meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az adatkezeléssel érintett személy jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít vagy
  • az adatkezeléssel érintett személy kifejezett hozzájárulásán alapul.

9. A weboldal adatkezelésével kapcsolatos intézkedési határidők:

A Társaság a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatást nyújt az adatkezeléssel kapcsolatos kérelmek nyomán hozott intézkedésekről. Ezen határidő jogos indok esetén 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatást nyújt. Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az adatkezeléssel érintett személy kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatást nyújt az intézkedés elmaradásának okáról, és a felügyeleti hatóságnál, valamint bíróságnál benyújtható panaszkezelés módjáról.

10. Az adatkezelés biztonsága:

Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:

  1. a személyes adatok álnevesítését és titkosítását
  2. a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét
  3. fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani
  4. az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást.

11. Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről, és az incidens bejelentése a felügyeleti hatóságnak:

Adatkezelő az adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb 72 órával azután, hogy tudomására jutott, jelenti az illetékes felügyeleti hatóságnak kivéve, ha az adatvédelmi incidens feltehetőleg nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságára nézve.

Ha az adatvédelmi incidens feltehetőleg magas kockázattal jár az érintett személyek jogaira és szabadságára nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről

12. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogai:

  • Az érintett kérheti a személyére vonatkozó, adatkezelő által kezelt adatokhoz történő hozzáférést, az adatok helyesbítését és törlését, valamint az adatkezelés korlátozását
  • Az érintett a tájékoztatóban szereplő elérhetőségeken tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen
  • Az érintett jogosult az adathordozhatóság szabályai alapján a személyes adataihoz történő hozzáféréshez, valamint a regisztráció során megadott adatok tekintetében az adatok kezelésével kapcsolatos hozzájárulás visszavonásához.

13. A személyes adatok törlésére, módosítására vagy kezelésének korlátozására jogosult személyek:

  • HR vezető; Tel: +36 20 489 1830; E-mail: agota.biro@mambaby.com
  • Minőségirányítási vezető; Tel:  +36 30 3001 704; E-mail: laszlo.pungor@mambaby.com

14. Az adatvédelmi tisztviselő személye:

  • Dr. Fejesné Dr. Márton Zsuzsanna, E-mail: firoda@t-online.hu, Tel: +36 30 235 1094

 

15. Jogorvoslati lehetőségek:

Az érintett jogainak megsértése, ill. észrevétel esetén az alábbi elérhetőségeken tehet nyilatkozatot, ill. az alábbi hatóságokhoz fordulhat:

  • MAM Hungária Kft, 9795 Vaskeresztes, Fő út 132.
  • Szombathelyi Törvényszék: 9700 Szombathely, Szily János utca 7.
  • Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság: 1530 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C

 

  • Az adatok kezeléséről szóló tájékoztatót elolvastam, hozzájárulok személyes adataim karrier oldalon történő kezeléséhez